miert_erdemes_nalunk_vasarolni.jpg

Termékszűrő

Gyártók

Állatfaj

találat / oldal

Kutyahám, nyakörv, póráz

A kutyahám, a nyakörv és a póráz elengedhetetlenül fontos kiegészítő minden tulajdonos számára, hiszen ezek nélkül kedvencünket nem tudjuk elvinni sétálni olyan helyekre, ahol nem tud szabadon futkorászni, esetleg fennáll a veszélye, hogy más kutyákkal is összetalálkozzon. Minden emlősnek alapvető létszükséglete a mozgás, ami különösen igaz a kutyákra, akik kifáradhatatlanak ezen a téren, ha tehát kutyavásárlás mellett döntünk, törődjünk bele, hogy minden nap legalább egyszer el kell vinnünk majd kedvencünket sétálni, ami nem csak azt jelenti általánosságban, hogy foglalkoznunk vele, hanem azt is, hogy a kutyáknak szintén le kell vezetniük felesleges energiáikat, amit a házban vagy egy box-ba bezárva egyszerűen nem tudnak kivitelezni.

Ha azt szeretnénk, hogy a kutyasétáltatás megfelelő minőségben és biztonságban zajlana minden egyes alkalommal, válasszunk hozzá szakszerű, kiegészítőket.
Ilyen például a kutyahám is, ami nem csak kisebb, hanem nagyobb testű kutyák esetében is alkalmazható abban az esetben, ha nem szeretnénk, hogy a nyakörv esetleg kidörzsölje kedvencünk nyakrészét. A kutyahámmal sokkal egyszerűbben féken tartható kedvencünk a sétáltatás során, ezen felül pedig fel- és leszerelése is egyszerűbb, és kutyánknak otthon, a biztonságot jelentő kerítés vagy falak között semmit sem kell viselnie a mindennapokban. Választáskor tartsuk szem előtt kutyánk méreteit, hiszen egy kisebb kutyahám is rengeteg kellemetlenséget tud okozni ebünk számára, ha ugyanis túl szoros, csúnyán kisebesedhet tőle a dörzsölt felület, ha viszont nagy, akkor kibújhat belőle. Éppen emiatt érdemes a kismértékben állítható, kutyához igazítható változatok mellett dönteni.

Noha nem feltétlenül a sétáltatáshoz, de kutyánkra érdemes nyakörvet is adni, ha elvisszük otthonról. A nyakörv nem csak öltözteti kedvencünket, hanem ezen felül egy kis bilétával azt is biztosíthatjuk számára, hogy esetleges elvesztése esetén nevén nevezhessék a befogáshoz, illetve értesíthessenek minket, hogy hol keressük kedvencünket. Ma már számtalan nyakörv létezik, sokan még mindig ezt használják sétáltatáshoz is, ami jó alternatíva abban az esetben, ha kényelmes, párnázott változatot választunk kutyánknak. Figyeljünk arra, hogy mindig ebünk nyakméretéhez illeszkedő nyakörvet válasszunk, és megszorításakor ügyeljünk arra, hogy soha ne legyen túl szoros vagy kellemetlen az a kutya számára. Fontos továbbá, hogy a nyakörvet rendszer időközönként levegyük ebünkről, hogy a nyakrész megfelelően szellőzzön, és a szőr ne kophasson ki alóla.

A kutyasétáltatás egyik alapvető kiegészítője a póráz, ami nélkül a legtöbb helyre nem is tudunk elindulni ebünkkel. Összességében kétféle változata létezik, a főként nagyobb állatoknál alkalmazott fix póráz, ami biztosítja, hogy kutyánkat magabiztosan tarthassuk a közelünkben, valamint az automata póráz, ami lehetővé teszi, hogy egy beépített mechanika segítségével kutyánk távolabbra is elsétálhasson tőlünk, ezáltal élvezve a sétáltatás szabadságát.

Kutyahámra, nyakörvre vagy pórázra van szükséged?

Óriási választékban találsz nálunk textil, bőr és fémből készült kutyahámokat, kutya nyakörveket és pórázokat.
Temékeinket Európa kimagasló termékgyártóinak köszönhetően nagy siker övezi.
Prémium minőségű Lupine termékeinket a világon egyedülálló módon örök termékgaranciával értékesítjük vásárlóinknak.